Ez meg itt a kedd.
A kiejtés gyakorlásával kezdtük a napot. Első feladat mindjárt az volt, hogy Mr Kim diktál öt szót, és írjuk le a kiejésüket. HÖÖÖÖ... Nos, az eredményemet elnézve elondhatom, hogy egy Pygmalion/My Fair Lady történet kezdetének nem is rossz.
Történetünk eme pontján majdnem lefordultam a székről, az egyik kolléga aki már a feladat elején is hisztizett, a feladat után halál komolyan megkérdezte Mr Kimtől, minek nekünk ezt csinálni. Mivel hihetetlenül ostobának gondoltam a kérdést, zavaromban elnevettem magam. Mindenki más elnémult. ...és akkor olyan történelmi pillanatban volt részem, hogy megfigyelhettem milyen az angol hidegvér, hogyan dolgozik egy profi tanár, és mit meg nem képes tenni egy angol abban a helyzetben, mikor teljességgel és élesen a tudatába kerül annak, hogy ő itt most szolgáltat, és áruközvetítés zajlik. Tehát nincs rossz kérdés, soha. Mr Kimnek a szeme sem rebbent, a hitetlenkedő nevetés miatt egy pillanatra rám nézett, a pillanat töredékére bennakadt a levegő, vett egy mélyebbet, és elmagyarázta királynői angolsággal a kollégának a következőket: ezeket a hangokat tanulják meg gyerekkorukban az angol gyerekek, olvasni ezzel a kiejtés táblázattal tanulnak meg az angol gyerekek, és ha valaki nem tudja ezeket a hangokat megtanulni, akkor sosem fog tudni angolt tanítani gyekeknek, ha akarna sem. Tulajdonképpen ez volt nap csúcspontja, beleégett a retinámba. Aznap még átismételtük a múlt időket, és megkaptuk a kis házi feladatunkat arról, hogy be kellene számolni a két hét tapasztalatairól.
 |
| Past-ok |
Megkaptuk a délutánt felkészülésnek. Én a cseh és egy lengyel kollégával elszaladtunk a katedrálishoz, mert onnan indult az ingyenes Red Coat Guide Tour a Tudor kori Exeterről.
Megtudtam néhány érdekes mendemondát is. Sir Drake nem azért járt olyan sokat az exeteri Ship Inn-be, mert itt volt a legjobb a kocsma, hanem mert ennek a kocsmárosnak volt a legszebb felesége a környéken. Az egyik ház kútjában pedig egy apáca és egy szerzetes csontváza hever, akik azért vetették magukat bele, mert szerelmesek lettek egymásba, az apáca pedig megesett. Ez akkoriban elképzelhetetlen bűnnek számított. Azt is érdekes volt megtudni, hogy a katedrálist díszítő számtalan szobor között, csak egy női alak volt, de Cromwell azt is annyira illetlennek tartotta, hogy félbevágatta. Ugyancsak büntette az éneklést és vidámságot, mindezeket be is tiltotta. Volt még sok angol humor, főleg nyelvi, amiket sajnos nem tudtam követni, pedig igyekezett nekünk külön elmagyarázni, de sajna hiába.
Este celtich tánctanulás volt. Ez a vidék ősi tánca, inkább népünnepélyek körtánca, mint virtuskodás, vagy igazán páros tánc. A párok folyton cserélődnek, és nagyon sokat kell ugrálva szaladgálni. Tulajdonképpen nagyon boldog tőle az ember, ha bírja szusszal. Ma már tudom a dance-ot aá-val mondani, talán épp azzal, amivel kell. Mintha az ember azt mondaná otthon, hogy Celldömölk, Celldömölk állomás. :)
Tánc után megittam egy egész pint angol sört, mert "itt pintben mérik." Még reggel is éreztem. A pub egy templomban volt. A szószék, karzat, minden ott volt, de a padok helyett asztalok voltak benn, és komplett bárpult, több söntéssel. Az megfigyelhető , hogy itt a népeknek sajátos a viszonya a valláshoz, vagy a templomokhoz. Nincs az az áhitat, mint otthon. Kutya, macska, egyebek mindenki ki-bejárhat. Inkább egy közösségi tér, mint misztérium. Brennbergbányán van egy olyan templom, aminek az oldalában kocsma van, de otthon ez a maximum, ameddig el lehetett menni. Sajna a csodálkozástól nem jutott eszembe fotót készíteni belül.
